Hajzer Krisztina, szakmai koordinátor
2008.03.21. 12:04
Hajzer Krisztina vagyok, 1968. március 9-én születtem Budapesten.
Szüleim sajnos már nem élnek, mindketten globalizáció-ellenes, hazaszerető emberek voltak.
Apám fizikai munkás volt, édesanyám háztartásbeli.
A gyermekkoromat Gödöllőn éltem, de középiskolai tanulmányaimat már a budapesti Hunfalvy János Közgazdasági Szakközépiskola Külkereskedelmi ügyintéző ágazatán végeztem.
20 éve vagyok külkereskedelmi ügyintéző, export-import ügyletek lebonyolításával foglalkozom.
Munkám lényegét képezi a jó munkaszervezés, illetve a különböző területek munkájának összehangolása.
Jelenleg Százhalombattán élek második házasságomban, 2 vérszerinti gyermekemmel és 19 éves nevelt lányommal. Férjem a MOL Olajipari Szakszervezetének elnöke.
Gyermekeim már elérték azt a kort, amikor a nevelésen és a munkán kívül más, engem érdeklő dolgokkal is foglalkozhatok. Mivel hazám szemmel láthatóan egyre mélyebb gazdasági, társadalmi és morális válságba süllyed, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy egészséges nacionalizmusomat és szociális érzékenységemet a köz érdekébe állítsam.
2006-ban csatlakoztam a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz, előtte nem voltam semmilyen párt vagy szervezet tagja, a rendszerváltozás előtt sem.
Ebben a pártban látom masszívan képviselni mindazokat az értékeket, amelyekben hiszek, amelyeket fontosnak tartok, és amelyekért kész vagyok dolgozni, tenni, harcolni.
2007 tavaszán Százhalombattán hárman megalakítottuk a Jobbik Százhalombattai helyi szervezetét, melynek 2007 őszén egy rövid ideig az elnöke voltam, de ezt a munkát 2008 januárban egy ambíciózus fiatal társam vette át, mivel engem a Jobbik elnöke szakmai koordinátori munkával bízott meg.
Nem sokkal a rendszerváltozás előtt, 1986-ban érettségiztem, így már felnőtt fejjel élhettem meg mindazt, amit ez magában hordozott, illetve hordoz a mai napig.
Nagyon sok szemszögből láthattam, illetve élhettem át a társadalmi változásokat: voltam pályakezdő, lakás nélküli fiatal, voltam GYED-en lévő kismama a Bokros-csomag idején, voltam munkanélküli Borsod megyében a ’90-es évek közepén, nagy- családos a mai Magyarországon és alkalmazott munkavállaló egy multinacionális cégnél. Úgy gondolom, élettapasztalataim hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szakmai koordinátori munkát, mellyel a Mozgalom megbízott, megfelelő módon és szinten tudjam ellátni.
Jelenleg főiskolai tanulmányaimat végzem a Zsigmond Király Politika és Médiatudományi főiskola politológia szakán, I. éves hallgató vagyok.
Hiszek a közösségi szellemben, az összefogás erejében, hiszem, hogy a szolidaritást fel lehet ébreszteni az emberekben. Ellensége vagyok a mindent átszövő individualizmusnak, mely megítélésem szerint már annyira teret hódított, hogy az emberi együttélés kereteit alapjaiban veszélyezteti. Hiszek egy új, szebb, nemzeti keretekben gondolkodó Magyarországban.
Gyermekeimet is ebben a szellemben nevelem, és bízom benne, hogy a nemzetmentő munka, melyet a jelenben végez a Jobbik, követőkre fog találni a fiatal felnövő nemzedék tagjai között is.
Hajzer Krisztina
szakmai koordinátor,
a Munkaügyi Kabinet vezetője
|